Amikor belekezdtem a vállalkozásba tulajdonképpen egy egyszerű kis vállalkozást hoztam létre, én és a feleségem voltunk benne a munkavállalók, a megalapítás kiváltó oka pedig az volt, hogy közel tíz évig sosem kellett azért szégyenkeznem, mert nem korrekt és jól megvalósított munkát adtam át bármelyik ügyfelemnek, az akkori vezetőség pedig azt szerette volna kikényszeríteni, hogy silányabb munkával, de több ügyfelet lássunk el egy nap alatt, mint az előtt. Én ebbe nem tudtam belevágni, és úgy döntöttem, rendelkezek annyi szakmai tapasztalattal és tudással, hogy én is a saját lábamra álljak, és önállóan végezzek jó minőségű szolgáltatást az építőipar területén.
A vállalatalapítás kezdeti nehézségei ellenére azt gondolom, hogy elég jól alakult a fejlődés, hiszen ma, alig három év múltán már tizenkét ember dolgozik a cégben, és nagyobb projektek lebonyolítását is tudjuk vállalni. Igen ám, azonban itt már szükségem volt néhány olyan fejlesztésre, amit nem is gondoltam volna, hogy nem beszerezni és kifizetni a legnehezebb, hanem bizony a gépek üzembe helyezése is külön jogszabályok és lehetőségek, na és persze kötelezettségek mentén bonyolódik le.
Hála a jó égnek, én sem a munkavédelmet, sem egyéb dolgokat nem bízok a véletlenre, és a piac egyik legjobb partnerét sikerült megtalálnom magamnak, kifejezetten pontos és jó munkavédelmi oktatással és kockázatértékeléssel például, de ide sorolhatom ma már ezt az üzembehelyezési tevékenységet is. Nagyon örülök, hogy megtaláltam őket, mert az activesafety nélkül nem is tudom, hogy mihez kezdenék ilyen helyzetekben. Mindenben nagyon precízen és pontosan segítenek, volt már példa arra is, hogy egy üzemi baleset pont azért kerülte el a nagyobb bonyodalmat, mert tényleg megfelelő oktatást kaptak az alkalmazottjaim, és tudta mindenki, hogy mi pontosan a feladata, így csírájában sikerült elfojtani a balesetet, még a kezdeti fázisában. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, amint már látom, nem csak ilyen feladatokra, hanem azokra is, melyekre nem is gondolnánk sokszor, hogy bonyolultabbak, mint azt valaha hittük volna.