hogyan tudsz segiteni

330
 
24.832
előadás
 
néző

A Bohócok a Láthatáron csoport pályázatot hirdet elsősorban fiatal, pályakezdő grafikusoknak új arculat kialakítására


Kiállok érted
projekt során született figyelemfelhívó animáció a prostitúció áldozatává válásról

kattints rá!

 

 

 

Fáj, 2012. június 25.

Fáji Általános Iskola, 60 néző

Fáj község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Encsi kistérségben. Lakosainak száma 330 fő.

Az utóbbi hónapokban többször is hallhattunk a médiában a fáji iskolások nehéz körülményeiről. Az iskola vezetőjének, Czimbalmos Krisztinának segítséget kérő szavai hozzánk is eljutottak. Így amellett, hogy segítettünk az adománygyűjtésben, elhatároztuk, hogy csereháti turnénk alkalmával ide is ellátogatunk.

A turné első állomása volt Fáj. Az igazgatónő, Kriszta és a gyerekek nagy izgalommal vártak bennünket. Kis tanakodás után, hogy hol is legyen az előadás – a két terem közül az egyikben az adományokat helyezték el – átöltöztünk és sminkeltünk, majd kb. 60 néző, vegyesen felnőtt és gyerek előtt elkezdődött a Cirkusz Ödön küldeménye című előadásunk, amelyet mindenki nagyon élvezett. Természetesen nem maradhatott el a közös tánc sem. A tánc után önkénteseink – Pénzes Judit, Szaniszló Nikolett és Vörös Tamás – segítségével sorversenyt tartottunk a gyerekek részvételével. A mintegy háromnegyed órás játékot nézőként a szülők, ismerősök is figyelemmel követték.

Az előadás után bepillantottunk a gyerekek próbájára, ahol a bizonyítványosztó-műsorra készültek. Ezután Krisztával beszélgettünk a falu, az iskola helyzetéről. Elmondta, hogy iskolájukban az alsós gyerekek nevelése-oktatása folyik összevont tanulócsoportokban két pedagógussal. A gyermekek mindannyian a cigány kisebbséghez tartoznak, halmozottan hátrányos helyzetűek. A szülőknek egyáltalán nincs munkalehetőségük. Azt is megtudtuk, hogy mióta csatlakozniuk kellett a szemerei Általános Iskolához helyzetük egyre rosszabb. Fáj a környéken az egyetlen település, ahol nem megoldott a melegétkeztetés.  Sokszor jelent gondot a szülőknek az iskolai taneszközök beszerzése is.

Bár az adományok nagy segítséget jelentenek, mégsem tudják tartósan megoldani a problémát. Kriszta elszántsága azonban reményt ad arra, hogy a jövőben javulhasson a fáji gyerekek helyzete. Sok sikert és kitartást kívánunk munkájához!

Gyermek előadásaink

Banyamosoda

Irány Alaszka

2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010

Űr-zűr