hogyan tudsz segiteni

330
 
24.832
előadás
 
néző

A Bohócok a Láthatáron csoport pályázatot hirdet elsősorban fiatal, pályakezdő grafikusoknak új arculat kialakítására


Kiállok érted
projekt során született figyelemfelhívó animáció a prostitúció áldozatává válásról

kattints rá!

 

 

 

Borsodbóta, 2011. november 14.

Körzeti Általános Iskola, 130 néző

Borsodbóta község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az ózdi kistérségben található. Az Ó-Bükk lankái között fekszik, Miskolctól közúton 45 kilométerre nyugatra, Ózdtól 8 kilométerre keletre. Lakossága kb. 1000 fő. A településen a lakosságnak 50%-át magyar, 50%-át cigány nemzetiségű emberek alkotják. A településen nincs külön cigányvég, romák és nem romák egymás mellett, együtt élnek. Mint vendéglátóink, Szitai Béla – a helyi CKÖ (Cigány Kisebbségi Önkormányzat) elnöke és felesége elmondták, a falu közössége nagyon összetartó, nincs semmilyen konfliktus a nem romák és a romák között.

A borsodbótai iskola épülete kívül-belül nagyon szép, tiszta, rendezett, akadálymentesített. Kb. 170 gyerek tanul itt, hozzávetőleg 75%-uk hátrányos helyzetű. A környék kisebb településeiről is járnak ide gyerekek. Megérkezésünkkor Szitai Béla és neje, Éva fogadtak bennünket. Megnéztük a játszóhelyünket, a tornatermet, ahol még tartott egy tornaóra, majd a lányöltözőt elfoglalva elkezdtünk készülni az előadásra.

Yvettenek kissé meggyűlt a baja az ukulele behangolásával, így a készülés utolsó percei meglehetősen zaklatottan teltek. Az öltözőbe behallatszott a déli harangszó, ez nekünk is a kezdést jelentette. A gyerekek nagy izgalommal vártak, s végig lelkesedve figyelték a műsort. Bár becsúsztak kisebb-nagyobb figyelmetlenségek és hibák – a fésű például csak nagy nehezen tudott „véletlenül” beakadni Piperke hajába – ezek ellenére alapvetően jól működött az előadás. Megint nagyon nehéz volt kiválasztani a hat önként jelentkezőt, aki feljöhet karikát pörgetni, hiszen szinte az összes gyerek felállva jelentkezett, hogy őt válasszuk. Az előadás utáni közös tánc során hol egy nagyobb körben közösen, hol kisebb csoportokban táncoltunk és beszélgettünk az apróságokkal.

Sajnos a műsor után nem sok időnk maradt szót váltani vendéglátóinkkal, illetve az iskola dolgozóival, mert indultunk tovább következő helyszínünkre, Sátára. Azt azonban ez alatt a rövid idő alatt is megtudtuk, hogy Borsodbótán a gondok ellenére nyugalom, béke, összetartás van, köszönhetően többek között a polgármester úrnak, Gulyás Jánosnak, aki munkájával sokat tesz a falu minden lakójáért.

Gyermek előadásaink

Banyamosoda

Irány Alaszka

2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010

Űr-zűr