hogyan tudsz segiteni

330
 
24.832
előadás
 
néző

A Bohócok a Láthatáron csoport pályázatot hirdet elsősorban fiatal, pályakezdő grafikusoknak új arculat kialakítására


Kiállok érted
projekt során született figyelemfelhívó animáció a prostitúció áldozatává válásról

kattints rá!

 

 

 

Gyömrő, 2014. november 11.

Általános Iskola, 60 néző

Gyömrő város Pest megyében, a Monori járásban, Budapest központjától kb. 30 kilométerre található. Lakosainak száma 16 ezer fő körül mozog.

A monori fellépésünk után érkeztünk ide, Gyömrőre, hogy eljátsszuk itt is Irány Alaszka! című előadásunkat. A minket vendégül látó intézmény teljes neve: Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és EGYMI. Ezek az intézmények egy hatalmas, gyönyörűen pakosított területen találhatóak, különböző épületekben. A központi épület a kastély, ami Gróf Teleki Sámuel tulajdonában volt. Megérkezésünkkor először megnéztük az előadás helyszínéül szolgáló, nem túl nagy, de barátságos termet. Eközben összebarátkoztunk az itt élő, enyhén értelmi fogyatékos Bencével, aki azonnal a segítségünkre sietett  a terem berendezésében. Az iskola könyvtárában öltözhettünk át, majd elkezdődött az előadás. A gyerekek, többségük enyhén értelmi fogyatékos, lelkesen követték a történéseket, láthatóan nagyon jól szórakoztak. Nagy öröm volt az előadás végén a közös tánc.

Indulás előtt még beszélgettünk kicsit az Általános Iskola igazgatóhelyettesével, Nyitrainé Andreával, s a beszélgetés során felvetődött egy későbbi együttműködés terve is.
 

Gyermek előadásaink

Banyamosoda

Irány Alaszka

2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010

Űr-zűr