hogyan tudsz segiteni

330
 
24.832
előadás
 
néző

A Bohócok a Láthatáron csoport pályázatot hirdet elsősorban fiatal, pályakezdő grafikusoknak új arculat kialakítására


Kiállok érted
projekt során született figyelemfelhívó animáció a prostitúció áldozatává válásról

kattints rá!

 

 

 

Budapest, 2014. május 13.

Sztehlo Gábor Fogyatékosokat Befogadó Otthon, 50 néző

A Budapest Bank pályázatán elnyert támogatásból két budapesti intézményben tartottunk előadásokat. Másodjára a Sztehlo Gábor Fogyatékosokat Befogadó Otthon Soroksári úti telephelyén jártunk, ahol jelenleg 27 gyerek él. Az eseményre a többi telephelyről (Vas Gereben utca, Széchenyi Emlékút, Berettyó utca) is érkeztek gyerekek és kísérőik. Ebben az intézményben középsúlyos és nagyon súlyos fogyatékkal élő gyerekekről és fiatalokról gondoskodnak.

Pozitív meglepetés volt, hogy a Soroksári út mellett sikerült egy olyan kellemes, viszonylag csendes, zöld környezetet kialakítani az itt dolgozóknak, ami alkalmas lehet az itt élők minél magasabb szintű ellátásához. Mivel az épületben nincs erre alkalmas tér, a szép, tágas kertben tartottuk előadásunkat, az Irány Alaszká!-t. Őszintén szólva nagyon izgultunk és aggódtunk is, hogy hogyan fogunk helyt állni, hiszen ezelőtt még sosem játszottunk hasonló közönség előtt. Aggodalmunk azonban az előadás megkezdése után hamar szertefoszlott. Persze kicsit nehéz volt megszokni, hogy ezekkel a gyerekekkel nehéz, vagy lehetetlen szemkontaktust felvenni, s hogy másképp fejezik ki a tetszésüket, de miután érteni kezdtük a reakcióikat, rájöttünk vagy inkább megéreztük, hogy tetszik nekik, amit látnak. Az előadás alatt több dolgon is alakítottunk, hogy még közelebb tudjunk kerülni egymáshoz. Az előadást egy nagyon jó hangulatú közös éneklés, zenélés és játék zárta. A "Bújj, bújj zöld ág"-játék volt a legnépszerűbb. Mindenki nagyon jól érezte magát, ezt a gyerekek kísérői is megerősítették.

Új, fontos tapasztalat és hatalmas élmény volt ez az előadás Csoportunknak. Köszönjük, hogy ott lehettünk!
 

Gyermek előadásaink

Banyamosoda

Irány Alaszka

2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010

Űr-zűr